A határon túli újságíróképzés támogatására az MTVA Kommunikációs igazgatósága a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével közösen november 25-26-án tanulmányi hétvégét szervezett Marosvásárhelyen.
A rendezvény társszervezője az Erdélyi Magyar Televízió volt. Így a gyakorlati oktatásra szombaton, a székhelyünkön került sor. Pénteken előadásokat hallgattunk és ismerkedtünk, estére már házi feladatot is kaptunk. Egyikünk sem hitte volna, hogy Az én hazám fogalmazásokból, milyen őszinte, mély gondolatokat, érzéseket ismerünk meg. (Felolvasásuk felért egy csapatépítő tréninggel.)
Megerősítést, felzárkoztatást, figyelmet, szakmai tanácsot, és még sorolhatnám mi mindent kaptunk az előadóktól, akiknek ezúton is szeretnénk még egyszer köszönetet mondani.
A többiről beszéljenek a képek…
A továbbképzés előadói:
1, Perjés Klára a Magyar Rádió kiemelt szerkesztője
2, Bereki Anikó, MTV, Az Átjáró felelős szerkesztője
3, Estefán Zsolt, az MTI (Határon túli magyar ügyek rovatvezetője)
4, Wacha Imre, nyelvész, ny. főiskolai docens
5, Vinczéné Bíró Etelka, beszédtanár
6. Dr. Csermák Zoltán,MTVA kommunikáció, a határon túli magyar sajtó felelőse



























